Portfolio.hu: A tavalyi évben hívták életre a Magyar Szélenergia Ipari Társaságot. Mi indokolta a szervezet megalapítását?

Dr. Hoffmann László: Korábban már létezett egy szakmai szervezet, azonban azt látni kell, hogy az főként egy tudományos egyesületként került megalapításra, ami nem alkalmas a termelők érdekeinek védelmére. Nem is szerencsés, ha ezt a két dolgot összekeverik. Már korábban is terveztük, hogy létrehozunk egy ilyen szakmai tömörülést, azonban mindenki, aki ebben az iparágban érdekelt, úgy volt vele, hogy nincs szükség ilyen típusú érdekérvényesítésre, mert a jogszabályok adottak, illetve abból az alapgondolatból indultak ki, hogy a szélenergia annyira jó áramtermelési alternatíva, ami önmagáért beszél.

Azonban tavaly már egyértelművé vált, hogy Magyarországon a szélenergetikai fejlesztésekben rejlő lehetőségeket nem értik, vagy nem akarják elismerni, és több fronton is elindult az ellenpropaganda. Számos nyilatkozat látott napvilágot vezető politikusoktól, sőt az Akadémiától is, amely például a szélenergia drágaságát hangoztatta, miközben az a fogyasztói árakban jelenleg is csupán fillérekben mérhető marginális elem, sőt, hosszabb távon a termelői ár stabilizálásához, csökkentéséhez is hozzájárul.

P.: Milyen módosulások történtek a jogszabályokban, változott a szélenergetika támogatottsága a kormányváltást követően?

H.L.: A korábbi kormányokkal kapcsolatban az volt az iparág meglátása, hogy inkább a hagyományos energiaforrások mellett állnak, míg az új vezetés, akkor még ellenzékben rengeteget kommunikált a megújuló energiaforrások fontosságáról, így a többség várta a kormányváltást. Azonban ezt követően hamar kiderült, hogy mégsem olyan egyértelmű a zöld energiák megítélése az új vezetésen belül. Szélerőműlétesítési engedélyt már 5 éve nem adtak ki, miközben a 2009-ben kiírt szélerőmű kapacitáslétesítési tendert a 2010-es kormányváltást követően felfüggesztették, ami nem segített a befektetői bizalomnak, de ami igazán ijesztő volt, az a visszamenőleges szabálymódosítások meglebegtetése.

P.: A Lázár-javaslatra gondol? Mert azzal kapcsolatban több helyről lehetett hallani, hogy a félreérthető megfogalmazás ellenére nem vonatkozott a megújulók széles körére.

H.L.: Igen, a legutóbbi ilyen eset a Lázár-javaslattal kapcsolatos, amivel összefüggésben bizakodók voltunk, de egyébként tudok mutatni Önnek olyan neves jogi iroda által készített szakvéleményt, ami szerint a tervezet a szélenergetikai beruházásokat is érintette volna. Ebből szerencsére nem valósult meg semmi, de egy befektetőnek, legyen az magyar vagy külföldi, ez mindenképpen nagyon rossz üzenet. Ennél is nagyobb problémát jelent az iparág számára Magyarországon, hogy az alacsonyabb szintű jogszabályokban rendszeresen megpróbálják felülírni a törvényeket. Ilyen volt például annak a kilowattóránkénti 5 forintos ún. szabályozási pótdíjnak a bevezetése, amelyet a menetrendtől való eltérés után kell fizetni. Ezt később formai változtatásokkal végül sikerült 1 forint/kWh közelébe csökkenteni, de ezekkel a tételekkel a beruházáskor senki sem számolt és számolhatott, hasonló rendszerre máshol nincs példa. Az a legnagyobb gond, hogy tapasztalataink szerint a szabályozás itthon napról napra változhat, ami a 12-15 év alatt megtérülő beruházások számára hatalmas kockázatot jelent.

P.: Milyen megoldás nyújtana nagyobb biztonságot a befektetők számára, mely rendszert látná követendőnek?

H.L.: Nem is kell messzire menni ennek a kérdésnek a megválaszolására, közvetlen szomszédságunkban, Ausztriában nem véletlenül értek el ekkora mértékű növekedést. Van egy törvény, ami biztosítja a keretfeltételeket, és ezen felül a piac bővülését főként az átvételi árakkal igyekeznek befolyásolni. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy Ausztriában ezt megelőzően három évig a magyarnak megfelelő árszint volt meghatározva a szélerőművek által termelt villamos energia átvétele során, amikor is sorra épültek a szélparkok. A befektetők, szélpark-tulajdonosok kétoldalú szerződést kötöttek az átvételt biztosító állami energiaszolgáltatóval. Ezek polgárjogi szerződések, tehát nem lehetett különböző jogszabály-módosításokkal változtatni rajtuk. Amikor az osztrák döntéshozók úgy látták, hogy a terveiknek megfelelő mennyiségű szélkapacitás kiépült, akkor levitték az átvételi árat a magyar árszint alá, és másfél évig lényegében nem is épült új szélerőmű Ausztriában. Nemrég az a döntés született, hogy további szélkapacitásoknak van helye, ezért ismét felemelték az átvételi árakat, és el is indultak a beruházások. Ilyen egyszerűen is lehetne működtetni az ösztönzőrendszert, ami minden befektető és a fogyasztók számára is nagyobb biztonságot nyújtana.

P.: Mit kívánnak tenni a szélenergetika helyzetének javítása érdekében?

H.L.: Sajnos rá kellett jönnünk arra, hogy van egy nagyon erős lobbi, amely hangoztatja ugyan a megújuló energiák fontosságát, de igazából nem érdekelt annak jelentős térnyerésében, és így az információk nagy torzulással érnek el az emberekhez. Ebben a torzulásban minden alkalommal kárt szenved a szélenergetika is: bárhol bármi probléma van, mindent a szélre fognak, miközben a technológia súlya marginális a magyar villamosenergia-rendszerben, a teljes termelésnek kb. egy százaléka.

Értetlenül állunk az előtt, hogy egy energiaforrás, ami a miénk, aminek az ára nem függ sem az orosz politikától, sem az arab világtól, ingyen van, a rendszerbe jól beilleszthető, az miért nem kell nekünk? Nincs ésszerű, józan magyarázat arra, hogy Magyarországon miért nem kell, hiszen a világon mindenhol kell. Tisztázni szeretnénk a szélenergia körül kialakult kételyeket, szeretnénk bemutatni, hogy miért jó, miért ez az első számú megújuló energia mindenhol a világon, ahol nincs lehetőség nagykapacitású vízerőművek létesítésére.

P.: Meglátásuk szerint honnan fúj az ellenszél?

H.L.: A válasz egyszerű: amit széllel megtermelünk, azt nyílván más forrásból, más technológiával már nem kell. Sajnos Magyarországon a lakosság érdekérvényesítő-képessége szinte a nullával egyenlő az energetika területén. Ha igaz lenne, hogy a hazai áramárak emelkedését megelőzendő nem jut több forrás erre a területre, akkor abból a jelentős árcsökkenésből is tapasztaltak volna a fogyasztók valamit, amely a válság hatására következett be a termelői piacon. A magyar áramárak nem a kötelező átvételi támogatási rendszer, vagy a szélenergia dotálása miatt tartanak ott ahol: a KÁT-támogatás a kapcsolt, alapvetően gázos erőműveknek nyújtott összegekkel együtt sem volt több 2,7 forintnál 2010-ben, pusztán a megújulókra 60 filléres, a szélenergiának pedig 18 filléres támogatás jutott kilowattóránként. Ez még lényegesen az árérzékenységi határ alatt van.

Azt lehet látni, hogy van egy nagyon erős nyomás Paks bővítése és a biomassza-erőművek telepítése terén, de kétlem, hogy ezeknek bárki komolyan utánaszámolt volna, hogy felmérték volna, hogy ezek mennyi munkahelyet képesek teremteni, a bioerőművek miként láthatók el tüzelőanyaggal, milyen költségekkel, időtávon és megtérülés mellett lehet ezeket telepíteni hazánkban. Egy 500 megawattos paksi blokk bekerülési értéke a mai árakon számolva kb. 600 milliárd forintos tétel, amely kapacitást szélből fele ennyiből és ráadásul nem állami forrásból meg lehetne valósítani, és nem kellene aggódni az elhasznált tüzelőanyagok tárolása, a beruházási és megtérülési idő hossza miatt sem. Az új blokkok 25 év alatt térülnének meg, míg a szélerőművek már 12-15 évet követően képesek lennének kifejteni pozitív árcsökkentő hatásukat a fogyasztói árakra, nukleáris kockázatok nélkül. Nagyon félrevezetőnek találom azt is, amikor aránytalanul alacsony termelési árakat kommunikálnak az új blokkok kapcsán, miközben megfeledkeznek a várhatóan 250-300 éves hulladéktárolás veszélyeiről és addicionális költségeiről. Továbbá fontos szempont az is, hogy a szélerőműveket az atomerőmű beruházásokhoz képest töredéknyi idő alatt fel lehet húzni, vagyis szinte azonnal képesek lennének a tiszta energiatermelésre. Persze lehet, hogy ez is az egyik legnagyobb probléma, hiszen ahogy elindul egy ilyen szélerőmű, onnantól kezdve kevesebbet üzemelnek a hagyományos erőművek, kevesebb importból származó földgázt lehet égetni, de kérdezem, kinek gond ez? Pár száz ember érdekeit szolgálja, szemben a több millió fogyasztóéval.

A szélenergia itt van, kipróbált technológia, számokkal tudjuk bizonyítani a benne rejlő lehetőséget. Szélerőművekre 2010-ben kilówattóránként 18 fillér támogatás jutott, ami tulajdonképpen nem is támogatás, hanem a jövőbe történő befektetés, hiszen amint ezek az erőművek megtérültek, akkor attól kezdve szinte nullköltséggel képesek az áramtermelésre. Az már egy másik kérdés, hogy ez a termelői árelőny eljut-e a fogyasztókhoz, vagy a nagy és kiskereskedők, és a rendszerirányító között kerül felosztásra , de nem gondolom, hogy ebben nekünk kell kampányolni, ez állami, hatósági feladat.

P.: Az árproblémákon túl a legtöbbször a szélenergiával kapcsolatban a kiszámíthatatlanságot szokták felemlegetni, a magyar villamosenergia-rendszerben erre hivatkozva vezették be a termelési kvótákat is. Hogyan kezelik ezeket a problémákat máshol, valóban jelentős kihívások elé állítja a szélenergia-hasznosítás a hálózatüzemeltetőket?

H.L.: Először is tisztázni kell, hogy a szél alapvetően arra való, hogy nagy mennyiségű, tiszta áramot termeljenek vele, nem pedig arra, hogy egy épület tetejére felszereljenek egy kisebb kereket, ami által az adott létesítmény önellátóvá válik. Ez utóbbi ugyan nagyon jól hangzik, de a korábban már elmondott tulajdonságok miatt a nagyléptékű termelés az ésszerű és gazdaságos alkalmazás. A megtermelt áram tárolása természetesen problémát jelent, de nincs ez másként egy nagyobb nukleáris blokknál sem. Személy szerint hihetetlennek tartom, hogy Magyarországon még mindig nem épült szivattyús-tározós erőmű, hogy az erre a célra alkalmas, körülbelül tucatnyi helyszín közül egy esetében sem sikerült megállapodni a zöld szervezetekkel. Másrészről nagy tévedés van a magyar fejekben akkor, amikor azzal számolnak, hogy a növekvő szélkapacitással arányosan növekszik a rendszeregyensúlyozási probléma is. Amennyiben a telepített szélkapacitás elér egy bizonyos volument, akkor utána már önmagában növekszik a kiegyenlítő képessége, egyre kevesebb kiegyenlítő energiát igényel. Jelenleg Magyarországon fel sem merülnek ezek a kérdések, mert olyan kis mennyiségről beszélhetünk csak. Azonban ha a szervezetünk terveinek megfelelően 2020-ra kiépülhetne 2020 MW szélkapacitás, akkor az az "önegyensúlyozás" által már nem okozna lényegesen nagyobb gondot a rendszerirányító számára a mostaninál.

P.: Ezzel szemben a Megújuló Cselekvési Tervbe csak alig 700-800 MW szélkapacitás került be 2020-ra vonatkozóan, de a 2030-as energiastratégia tervezetében szereplő célszám sem nagyobb 1440 MW-nál? Ön szerint lehetséges változtatni ezeken a célértékeken, egyáltalán mekkora szélerőművei kapacitás létesítésére van lehetőség a magyar adottságok mellett?

H.L.: Magyarország konzervatív ország, az energetika pedig még inkább az. Az alaphozzáállás régóta nem változott, eszerint minél nagyobb egy erőmű, annál könnyebb azt kezelni. Az energiastratégiával kapcsolatban az alapproblémát abban látom, hogy nem tekint ki a jövőbe, csak kivetíti a jelenlegi helyzetet 2030-ra, bebetonozva a jelenlegi struktúrát. Van olyan európai ország, amely eldöntötte, hogy 2020-ra önellátó lesz, kiszámolta, hogy mi ennek a forrásigénye, és most gőzerővel dolgozik azon, hogy elérje a kitűzött célt. Nálunk ezzel szemben a kommunikációban megjelenik a zöld energiák támogatása, de ezt követően már a szükségesnél jóval kisebb mértékű források kerülnek allokálására, annak ellenére, hogy a mi importfüggőségünk egyes energiahordozók tekintetében kiugróan magas. Egyszerűen ignoráljuk a jövőt. A világon, de már a régióban is minden áramvállalatnak van megújulós leánya, csak itthon hiányzik ez.

Visszatérve az alapkérdésre, meglátásunk szerint 2020-ra könnyedén lehetne 2020 MW-nyi szélkapacitást kiépíteni, míg a későbbiekben, 2030-ra valahol 3000 MW-körül alakulna a gazdaságosan hasznosítható hazai szélpotenciál. A magyar cselekvési terv nagyon érdekes, hiszen le van benne fektetve 2020-ra egy célszám, azonban a kétéves részterveknél látszik, hogy 2018-ig gyakorlatilag nem történik érdemi zöld energetikai beruházás. Úgy látom, hogy a jelenlegi kormányzat ezen nagyon nehezen fog változtatni önszántából, abban azonban biztos vagyok, hogy 2017 őszén észbe kapnak majd az akkori energiapolitikusok és elindul a kapkodás, ami várhatóan drága megoldást fog magával hozni. Álláspontunk szerint széllel kisebb társadalmi költségek mellett teljesülhetne a célkitűzés, sőt lenne egy nem olyan távoli időben megjelenő pozitív hatása is a fogyasztói árakra. Ezen kellene elgondolkodni a döntéshozóknak, ehhez akarunk adatokat adni, reméljük előbb-utóbb a lakossági érdeket is komolyan veszik. Mi úgy gondoljuk, hogy 2020-ra a 2020 MW egy reális célkitűzés, ami mindenkinek jó. Én optimista vagyok, a kérdés az, hogy mikor történik meg ez a váltás az ország vezetésének gondolkodásmódjában.

 

Forrás: Portfolio