Portfolio.hu interjú Bencsik Jánossal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) energiaügyekért és otthonteremtési politikáért felelős államtitkárával

Mennyi pénzt fog költeni az új kormány a lakáspolitikára? Mennyivel emelkedik a lakástakarék-pénztárak maximális állami támogatási mértéke? Hogyan segíthetik az ltp-k a lakásfinanszírozást? Hogyan változik az ltp-k szabályozása? Mikor épülhetnek meg az első bérlakások? Mire költené a kormány a mintegy 100 milliárdos energiahatékonysági program forrásait? Mi lesz a feladata a kormány által létrehozandó mentori szervezetnek?

Portfolio.hu: Az új kormánystruktúra jelentős változásokat hozott. A Matolcsy György által vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Fellegi Tamás vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közti hatáskör-megosztások nem minden esetben világosak a kívülállók számára.

Bencsik János: Az alapvető elhatárolás lényege az, hogy a stratégiák kidolgozása a Nemzetgazdasági Minisztériumban történik, míg a cselekvési terveket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogja elkészíteni, közreműködőként bevonva a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy a stratégia visszaköszönhessen a cselekvési tervekben. Értelemszerűen a fejlesztési programok kidolgozása is közösen történik, a Nemzetgazdasági Minisztérium a II. Széchenyi-terv gazdája, ezen keresztül kerülnek elindításra a következő év elején azok az átfogó, nemzetgazdasági szempontból is fontos fejlesztések, beruházások, amelyeknek a végrehajtását az NFM fogja elvégezni. Minden, ami konkrét pályáztatás,kivitelezés, megvalósítás, amelyhez közösségi pénzforrások kapcsolódnak,az NFM hatásköre és minden, ami hosszú távú stratégia, nemzetgazdasági,országstratégiai kérdés, az pedig NGM-hatáskör. Egyetlen kivétel azépületenergetika, ahol a programozás is nálunk történik, a tényleges pályázati rendszer kimunkálása az intézményi struktúra felállítására teendő javaslatokkal együtt. Ugyancsak a minisztérium hatáskörébe tartozik a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Stratégia, valamint azÉghajlatvédelmi Stratégia kidolgozása és karbantartása. Itt is vannak azonban megosztott hatáskörök, a kvótakiosztásra és kvótakereskedésre vonatkozó jogosítványok a fejlesztési tárcához tartoznak.

Az energetika területén a következő húsz év az átállás stratégiája, mely a korábbi struktúrák átalakítása nélkül nem valósítható meg. Ez azt is jelenti, hogy a piacon átrendeződés fog bekövetkezni. Egy átfogóépületenergetikai program beindítása, amely 20-25 év alatt mind a magántulajdonban lévő lakások, mind az állami, önkormányzati tulajdonban lévő közintézmények esetében radikálisan képes csökkenteni az energiafelhasználást, az a piac egyes szereplőit hosszú távon hátrányosan fogja érinteni, míg mások számára jelentős piacot teremt majd. Egy húszesztendős átmenet viszont elegendő ahhoz, hogy a piaci szereplők fel tudjanak készülni erre.

Emellett az új kormány lakáspolitikája is az Önök minisztériumához (NGM) tartozik.

A mi tárcánk feladata az új Nemzeti Otthonteremtési Stratégia kialakítása is, emellett az építésgazdasági szereplők szabályozási környezetének alakítása. Úgy ítéljük meg - és ez a kormányprogramnak is részét képezi -, hogy az építésgazdaság az egyik húzóágazat lehet az ország gazdaságiéletében akkor, ha többek között az otthonteremtés, az épületenergetikaés a megújulóenergia-használat összekapcsolásával olyan belső piacot generálunk, amelyre a hazai építőipar, az építőanyag- és épületgépészet gyártás is rá tud kapcsolódni.

A lakáspolitika középpontjában az elmúlt 10 év során mindig is azújlakás-szerzés támogatása állt. Mennyire lesz radikális a szakítás az eddigi iránnyal?

A kétezres évek közepén, az akkori kormányzat radikálisan beavatkozott a forint árfolyamának alakításába,és ennek köszönhetően a korábbi, kamattámogatásra épülő lakástámogatási rendszer jelentős terheket rótt az ország költségvetésére. Ezzel párhuzamosan - látva az ebben rejlő nagyvonalú lehetőségeket -, a pénzügyi szektor is alacsonyabb szinten állapította meg a hitelhez valóhozzáférés belépő küszöbét és beindult a tömeges devizahitelezés. A gazdasági válság viszont rövid idő alatt megmutatta ennek a finanszírozási rendszernek a gyöngeségét, felszínre hozta azt a hatalmas társadalmi problémahalmazt, melyet most egy Nemzeti EszközkezelőTársaság létrehozásával kell kezelni az államnak, az érintett pénzintézetekkel és a bajbajutott hitelesekkel együtt. Ez nem olcsódolog. Mindenkinek meg kell fizetnie az árát, és ebből mindenkinek tanulnia kell. Az egyik tanulság, hogy nem járható út az, hogy a pénzintézetek ösztökélésének eleget téve, aki él és mozog, az önállólakásszerzés útjára lépjen. Csak azokat szabad segíteni és támogatni a közösség részéről az önálló lakástulajdon megszerzésében, akik képesek az azzal járó terheket folyamatosan teljesíteni, és a lakás fenntartási költségeit is finanszírozni. Akik erre nem képesek, azoknak nem megoldás az önálló lakásingatlan.

Hogyan lehet az eddiginél jobbanés hatékonyabban lemérni és meghatározni, hogy kik lehetnek képesek fenntartható módon újlakást vásárolni hitelből?

Azok képesek alapvetően erre, akik erre fel tudnak készülni, és a felkészülési folyamatban való részvételükről tanúbizonyságot is tudnak tenni. Azok, akik előre gondolkodnak és terveznek, és képesek előzetesen takarékoskodni, hiszen egy önálló otthon megszerzése minden ember számára az élete egyik legfontosabb lépése. Ha van rá lehetősége, hogy takarékoskodjon, és megteremtse azt az induló alapot, amelyhez már biztonsággal lehet hitelforrást is rendelni, ott a közösséget képviselőállamnak támogatást kell biztosítania. Ez az első szegmens. Azok esetében viszont, akik erre nem képesek, és havonta 5-10 ezer forintot sem tudnak félretenni egy önálló lakás reményében, az államnak másféle segítségnyújtást kell számukra találni. Nem szabad belekényszeríteniőket egy kilátás nélküli csapdahelyzetbe, mely egy átgondolatlan hitelfelvétel következtében állhat elő.

Itt jön be egy bérlakásprogram beillesztésének szükségessége. De a bérlakástípusoknál is szegmentálni kell a piacot. Létezik egy felsőkategória. Nem mindenki szeretne saját ingatlant azok közül sem, akik azátlagosnál sokkal jobb anyagi helyzetben élnek, mert nem akarnak bajlódni a fenntartással, vagy szeretnék megőrizni a mobilitásukat.Ezeket az igényeket, piaci lakbérrel megoldja maga a piac, ha a makrogazdasági szabályozási környezetet úgy alakítja az állam, hogy az intézményes befektetőknek újra érdemes legyen megjelenni a bérlakás-építési piacon. A középső szegmensbe azok tartoznak - az eddigi felmérések alapján elég széles körről beszélhetünk -, akik ma stabilnak mondható, átlagos jövedelemmel rendelkeznek, ami ugyan nem elegendőarra, hogy biztonságosan tudjanak belemenni egy hitelfelvétellel együtt járó lakásvásárlásba, viszont a költségelvű lakbért, valamint a lakás fenntartási költségeit ki tudják fizetni. Ezen a területen akor tudunk intézményes befektetőket bevonni, ha érdemben vizsgáljuk a társaságiadó-kedvezmény biztosításának a lehetőségét. Erre vannak nagyon jó közép-európai példák. Tanulmányoztuk az osztrák bérlakás-rendszer működési feltételeit: a költségelvű bérlakások építéséhez úgy tűnik,hogy elegendő hosszú távú megállapodást kötni az intézményes befektetőkkel - akár 20 esztendőn keresztül biztosítani számukra adókedvezményt - hogy azok költségelvű lakbér fejében adják ki azáltaluk megépített és tulajdonolt lakásokat. Ha letelik a 20 év, akárértékesíthetik a lakásokat. Sajnos van egy harmadik csoportja is a bérlakásra szorulóknak, akik nemhogy a lakbért nem tudják kifizetni, de a havi rezsiköltség finanszírozása is gondot okoz számukra. Ebben az esetben csak akkor lehet külső magánforrásokat bevonni a bérlakásépítési piacra, ha az állam az önkormányzatokkal közösen hosszú távú,kiszámítható lakbértámogatási rendszert vezet be. De nyitva hagytuk annak a lehetőségét is, hogy ez utóbbi szegmens igényeinek kielégítésére közösségi forrásból épülhessenek bérlakások, úgy ahogy az elsőSzéchenyi Terv idejében történt.

A fenti szempontok figyelembe vétele mellett keressük azokat a szabályozókat, amelyekkel optimálisan lehet belőni mind a befektetők számára a méltányos profithoz való hozzájutást, mind a költségvetés számára elviselhető terhek felvállalását. Egy hosszú távú, tartós, kiszámítható jogszabályi környezetet szeretnénk teremteni, és olyan állami kötelezettségvállalást, amely tartósan teljesíthető a költségvetés részéről, és a piaci szeerplők, illetve a bérlakást igénylők számára is elfogadható terheket határoz meg.

Mikorra alakulhat ki a bérlakás-építési program szabályozási környezete?

Azúj otthonteremtési stratégia kormány elé történő beterjesztésére ősszel kerül sor, s ha a kormány jóváhagyja, akkor mehet a parlament elé, kétütemben. Az első ütemben az előtakarékossággal összefüggésben lévőjogszabályi környezetet fogjuk átalakítani, vonzóbbá tenni. A második körben, a jövő év első felében pedig visszük a bérlakásprogram szabályozási környezetét érintő jogszabályokat. A lakástakarék-pénztári törvény módosításával az előtakarékoskodás peremfeltételeit alakítjuk ki. Ott is lesz egy felkészülési időszak, hiszen nem szeretnénk a mostérvényes minimum kétéves előtakarékossági küszöbértéket levinni. A jelenlegi szabályozásban négy év előtakarékosság szükséges, de bizonyos feltételek megléte esetén már két év után hozzá lehet férni az áthidalókölcsönhöz. A bérlakás-építési program bevezetése is fokozatosan valósulhat meg, 2012-re tesszük azt az időpontot, amikor az elsőjelentős építkezések elindulhatnak. Első a stabil, kiszámíthatójogszabályi környezet, mely alapján a piaci szereplők már biztonsággal elkészíthetik a gazdasági és műszaki terveiket, és elindíthatják az engedélyezési eljárásokat, majd azt követheti a tényleges kivitelezés időszaka. Nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy egy olyan rendszert kezdünk el kiépíteni, amely az első években ugyan hozhat látványos eredményeket, de hosszú távon nem tartható fenn. Éppen ezért nem mondjuk azt sem, hogy egyik napról a másikra el fogjuk érni az optimálisújlakás-építési mennyiséget.

Milyen újlakás-építési számot tartanak optimálisnak?

Alapvetően olyat, mely szükséges ahhoz, hogy a szakmai szervezetekkel egyetértésben kialakított elvek alapján, 100 évente egyszer meg lehessenújítani a hazai lakóépület-állományt. Annak van realitása, hogy a jelenlegi 20 ezer alatti újlakás-számot évente növelni tudjuk 5-5 ezerrel, és akkor 4-5 év múlva érhetjük azt a szintet, ami már meg tudja közelíteni az optimális, évi 40 ezres számot. Megjegyzem, ez is csak akkor valósítható meg, ha a szakképzési rendszer átalakítása már az elkövetkező esztendőben lehetőséget nyújt arra, hogy a 2011-2012-es tanévtől kezdve egy új típusú, duális szakképzési rendszer,gyakorlatorientált módon biztosítsa a megfelelően képzett szakembereket az építésgazdaság számára. Ez már problémát jelentett 2006-ban is,amikor még csúcson volt az építőipar teljesítménye, és azóta semmit sem javult a helyzet. A probléma súlyát csak azért nem érezzük most, mert négy év alatt 40 százalékkal esett az építőipar megrendelési állománya,de szem előtt kell tartanunk, hogy ezzel párhuzamosan csökkent a szakképzett munkaerő jelenléte is. Ha egyszerre indítjuk a tervezettépület-korszerűsítési programot, és a jelenleginél kedvezőbb környezetben újra elkezdődik az újlakás-építés, könnyen úgy járhatunk,hogy 2-3 éven belül nem fogunk rendelkezni elegendő munkaerővel, és a környékbeli országokból kell behívni vendégmunkásokat. Ez viszont nem segíti elő az 1 millió hazai munkahely oly formában való megteremtését,hogy ott hazai munkavállalók is dolgozzanak. Pedig ez a cél, vagyis az,hogy decentralizált térségekben induljanak el olyan programok, amelyek a helyi kkv-kon keresztül, helyi lakosoknak biztosítanak munkavállalási lehetőséget. Csak az ott megtermelődő fizetőképes kereslet tudja majd biztosítani a helyi piacok megerősödését és a vidéki térségekben valómegélhetési feltételek javulását. Csak akkor tud ebből a belsőpiacteremtésből profitálni a hazai gazdaság, ha rendszerben gondolkodunk. Bár az építőanyag-ipari háttér többé-kevésbé megvan, és most kapacitástöbblettel is bír, de az épületgépészet területén, a megújulóenergia-használatot elősegítő berendezések gyártása vonatkozásában korántsem állunk olyan jól. Fel kell építeni egy hazai gyártókapacitást is, mert csak akkor tudjuk a belsőpiac-élénkítésnek a legnagyobb mértékű hasznát itthon tartani.

Korábbi nyilatkozataiból kiolvasható, hogy komoly szerepet szánnának a lakástakarék-pénztároknak az otthonteremtési politikájuk keretén belül.Konkrétan mit változtatnának meg a jelenlegi LTP-szabályozáson?

Utoljára közel egy évtizede volt indexálva a lakástakarék-pénztári befizetések utáni állami támogatás maximális mértéke. A kormányzati ciklus közepére szeretnénk helyreállítani az értékállóságot, 8 évről 10-re emelni a futamidőt, mely valamivel nagyobb lakás megszerzését teszi lehetővé, és kedvezőbb hiteltörlesztési lehetőséget biztosít az érintettek számára.Emellett a szerződések családon belüli összevonhatóságát szeretnénk erősíteni. A jelenlegi főszabály alapján minden egyes ingatlanszerzésnél, ahol a kiskorú neve mögött kimutatható pénzügyi forrás áll, a tulajdoni hányadot be kell jegyezni a befektetett pénzmennyiség után. Igen ám, de ezzel nagyon leszűkül a későbbi lakás mobilitás lehetősége. Ha egy családban van két gyermek, születik egy harmadik, közben még növekednek is, akkor már nem férnek el egy szobában, nagyobb lakásra lenne szükség, de az ingatlancseréhez a gyámügyi hatóság hozzájárulása szükséges, ami meglehetősen bonyolult és hosszadalmas procedúra. Lehet azt mondani, hogy ez helyes, mert a szülőkáltal, a gyermek nevére megnyitott számlán lévő pénz felhasználásával a lakástulajdon egy hányada is a gyermek nevére kerül. Védeni kell a gyermek jogait, de kérdés, hogy ezek a jogok fontosabbak-e annál, hogy a gyermek 18 éves kora előtt komfortosabb, kényelmesebb, előnyösebb lakhatási feltételeket tudjon teremteni a szülő. Mert 18 éves kora után,ha kikerül a szülői házból, akkor sem tudja kiváltani a rá eső hányadot a szülőktől. Ha a szülők oda tudják adni a gyereknek a részét, akkor odaadják, egyébként meg kell várni az örökösödést. Lakáspolitikai szempontból ezért lenne célszerű megkönnyíteni a családon belül megkötött szerződések összevonhatóságát. De az ltp-módosítás előkészítése során gondolkodunk azon is, hogy beépítsük a hosszú távúlakásbérlet célú felhasználás lehetőségét.

Ezek mellett még egy dolgot szeretnénk az ltp-k esetében elérni, azt,hogy az ltp-kasszákban lévő források minél nagyobb arányban kerüljenek ki az ingatlanpiacra, mint finanszírozási lehetőség. Jelenleg a kihelyezhetőség alacsony, ezt szeretnénk 75 százalékra felemelni,melynek következtében 250-300 milliárd forint kerülhet ki a következő1,5-2 évben, mintegy a jelenlegi beszűkült hitelezési lehetőségeket bővítő forrás. Erre vonatkozóan a két, Magyarországon bejegyzett és működő ltp-nek nincs ellenvetése. Lehet mondani, hogy ez egy konzervatív finanszírozási forma, és 20-30 milliós ingatlanok megvásárlására nem alkalmas termék, viszont ha 10-15 milliós ingatlanokhoz hozzá tudja juttatni az önálló otthonra vágyókat, akkor az otthonszerzés elsőlépcsőjének tökéletesen megfelelhet. Nem mellékes tényező, hogy minderre biztonságos, megfizethető körülmények között kerülhet sor. Nem igazán szerencsés az, hogy a környékbeli országokhoz képest nálunk ez az otthonszerzési módozat csak a lakosság 15 százalékát érinti.Szlovákiában is magasabb ez az arány, Csehországban és Németországban pedig már elérte az 50 százalékot.

Ezek szerint kamattámogatásban nem gondolkodnak?

Vizsgáljuk ennek a lehetőségét is, de alapvetően az egykulcsos szja családbarát megoldással való kombinálása - amelyet ősszel fog tárgyalni a parlament -, tudja biztosítani azt a többletjövedelmet az önálló lakásszerzésre biztonsággal aspiráló háztartások számára, amelyet egy vonzóelőtakarékossági rendszerbe már érdemes lesz befektetni. Nagyobbönállóságot fogunk biztosítani a jövedelemmel rendelkező háztartások számára. Célunk, hogy kevesebb legyen a központi elvonás, ne csupánújraelosztási rendszerekben gondolkodjunk. Ha valaki jövedelemszerzéssel együtt járó munkatevékenységet végez, akkor abból minél több maradjon nála, és adjuk meg a szabadságot arra, hogy azt az általa fontosnakítélt célokra tudja fordítani. Ha ez otthonteremtés, akkor arra. Ehhez viszont adjuk hozzá azt a többlet állami támogatást, amivel elismerjük azt, hogy ők, ha úgy tetszik, akkor a nemzeti együttműködés alrendszerében, a továbbiakban kevesebb terhet fognak róni a közösségi költségvetésre.

Jelenleg a GDP nagyjából 1 százalékát teszi ki a teljes lakástámogatási rendszer, mely egyébként rengeteg csatornán keresztül jut el a végfelhasználókig, hihetetlenül szétaprózódott. Tervezik az 1 százalékos mérték emelését?

Nemzeti épületkorszerűsítési programot indítunk, amely a mi felfogásunk szerint részét képezi az otthonmegőrzésnek, illetve otthonteremtésnek. Ha a jelenlegi lakáscélúkötelezettségekhez ezt is hozzáadjuk, akkor a kiadások bőven meg fogják haladni a GDP 1 százalékát. Ebben egyaránt lesznek hazai és európai uniós költségvetési források.

Milyen arányban?

Ez attól is függ, hogy az uniós alapok újraosztásánál milyen pozíciókat tudunk biztosítani ennek a részterületnek. Az uniós források rendelkezésre álló mértéke sem teljesen tisztázott még, a különbözőbecslések szerint 500 milliárdtól egészen 1500 milliárdig is terjedhet.Mi azt javasoltuk, hogy ha középarányosan mintegy 1000 milliárdújraosztható forrás van a 2013 végéig tartó EU-s költségvetési időszakra vetítve, akkor ennek a 30 százalékát kellene energiahatékonysági,épületenergetikai, valamint megújuló-energia potenciál fejlesztéssel kapcsolatos beruházásokra fordítani. Ha kevesebb lesz ez a forrás, akkor arányosítva kevesebb lehet a nominális érték is. Az, hogy egy nagyáteresztőképességű programot - melyet 20-25 éven át szeretnénk működtetni - elindítsunk egy új intézményrendszer keretében, melyre ráadásul stabil belső piacot akarunk ráfejleszteni, az egyik hónapról a másikra nem fog menni. Így ha az év elején el tud indulni ez a program,és a fűtési időszakon kívül a tényleges kivitelezés is megkezdődik,akkor az a költségvetést csak az esztendő utolsó harmadában fogja terhelni.

A 100 milliárdos energiahatékonysági program arányaiban hogyan oszlana meg a lakások és közintézmények között?

Jelenleg két változatról egyeztetünk a szakmai szervezetekkel, mindkét esetben biztos, hogy az eddigi elaprózott támogatási rendszereket felváltja majd egy, a komplex felújítási programokat támogató megközelítés. Az elsőváltozat egy 40-50%-os energia-megtakarítást céloz meg, és az épületek szigetelését, a nyílászárók cseréjét, a fűtési rendszer korszerűsítését tartalmazza. A második változat egy ennél mélyebb építészeti ésépületgépészeti beavatkozásnak köszönhetően akár 70-80% megtakarítást is eredményezhet. Én az utóbbi megoldást látom kívánatosabbnak, mert csakígy leszünk képesek teljesíteni az Európai Unió által előírt energiahatékonysági és szén-dioxid kibocsátási kötelezettségeinket. Ha az épületek energia felhasználását a lehetőségekhez képest csak részben csökkentjük, akkor a megtakarítási és kibocsátási kötelezettségek nagy részét az iparra kell ráterhelnünk, ami viszont munkahelyek sokaságát veszélyeztetheti. Az eddigiekhez képest sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a középületek felújítására, mert a közösség számára itt térül meg leghamarabb a befektetés, mely javíthatja az államháztartás mérlegét is. Ráadásul az államnak magán illik kezdeni a takarékoskodást. Van még egy dolog, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A programot kiszolgáló intézményrendszer részeként létre kell hozni egy mentori hálózatot. Ennek a szolgálatnak az lesz a feladata, hogy bekopogjon az otthonuk felújítását tervező ingatlantulajdonosokhoz, és segítséget nyújtson az energiahatékonysági kérdésekben. Ez alatt értem a lakóingatlanok energiamérlegének elkészítését, a megtakarítási lehetőségek feltárását, a beavatkozási lehetőségek kidolgozását,valamint a támogatási és finanszírozási alternatívák felvázolását.

Ez a mentori szervezet állami keretek között működne, vagy a magánszektorra számítanak?

em állami szervezet lenne, hanem egy olyan pályázati rendszerben működőhálózat, amelybe csak a szükséges végzettséggel rendelkező, minősített mentorok kerülhetnek be, akik az elvégzett munka után sikerdíjban részesülnek, ha mind formailag, mind tartalmilag megfelelő pályázatot nyújtanak be. A pályázatkezelő viszont már állami intézményként,egyablakos rendszerben működne, amelyben a támogatásokról, és az önrészt pótló hitelfinanszírozási feltételekről egy helyen születhet meg a döntés.
Azok, akik a szükséges információkkal és anyagi forrással egyaránt rendelkeztek, már korszerűsítették otthonaikat, mert kiszámolták, hogy megéri. Azonban nagyon sokan nem tudják saját maguk felmérni az energiahatékonysági beruházásokban rejlő reális lehetőségeket, mert kevésbé kísérik figyelemmel a szaklapokat, vagy televíziós rétegműsorokat. Ezeket az embereket is el kell érni, mert vélhetően ők azok, akik a jelenlegi rendszerben a legnagyobb szociális vagy energiatámogatásban részesülnek, amely pedig komoly költségvetési kiadással jár. A mentori szolgálatnak fel kell kutatnia a legenergiapazarlóbb háztartásokat, ahol rendszerint a legnagyobb energiaszegénységben élnek az emberek.

Van egy régi, és egyben nagy dilemma, melyet az energiastratégia alkotásánál is fel kell vetni: energiapazarló rendszerek tartós fennmaradását, vagy energiahatékonyságot eredményező felújításokat támogassunk közpénzből.Miután a szocialista kormány június végével minden átmenet nélkül szüntette meg a gázártámogatást, ezért az új kormány a legkiszolgáltatottabb lakossági csoportok megsegítésének szándékával egy köztes döntést hozott. Az év végéig, a két legrászorultabb kategória számára biztosítja az energiatámogatást, és a következő évtől kezdve lakhatási támogatás formájában fog segítséget nyújtani a leginkább rászorultak számára. Az energiaszolgáltatást és a szociális ellátást el kell választani egymástól. A szociális problémákat kezelni kell, de nem feltétlenül az energiaárba beépítve. A végső megoldást csak egy nemzeti energiahatékonysági és -takarékossági program hozhat.

Sokan mondják azt, hogy a finanszírozásához szükséges évi 100 milliárd forint rengeteg pénz. Valóban sok, de ha most nem lépünk ezen a területen,akkor örökös nyomorúságba taszítjuk saját magunkat, háztartásainkat,közintézményeinket, és ezzel együtt az otthoni és a közösségi költségvetésünket. Ha meg akarjuk közelíteni az osztrák vagy a németéletszínvonalat, akkor nem lehetséges, hogy egy magyar lakás ugyanakkora lakófelületre vetítve két és félszer akkora energiaköltséget jelentsen a tulajdonosának vagy a használójának. Ezt úgy hívják, hogy pazarlás. Ha Németország vagy Ausztria ezt nem engedheti meg magának, miből gondoljuk, hogy mi, akik fényévekre vagyunk az említett országokéletszínvonalától, megengedhetjük magunknak? Ez egyben energiaellátás-biztonsági kérdés is. A teljes energiafelhasználás 40 százaléka fűtési céllal valósul meg. Az épületeink fűtése és villamosenergia-ellátása 80 százalékban gázalapon történik, a felhasznált gáz 80 százaléka pedig importból származik! Ha valaki egy kicsit is tájékozódik, az szembesülhet az egyre bizonytalanabb piaci viszonyokkal. Elég csak a tranzit országok és a gáz értékesítését végzők közti viszályokra, vagy a folyamatosan emelkedő árakra tekinteni, s akkor könnyen belátható, hogy ez már komoly ellátás- és egyben nemzetbiztonsági kérdésként vetődik fel. Emellett az Európai Unióirányában is vannak kötelezettségeink, melyeket az éghajlatváltozással kapcsolatos előírások keretében kell teljesítenünk. És végül van egy elemi érdekünk is: ha mi felelős döntések alapján szeretnénk elősegíteniúj munkahelyek létrejöttét, akkor olyan fejlesztéseket kell támogatnunk, amelyek hosszú távon fenntarthatóak, és nem kiadásokat keletkeztetnek, hanem megtakarításokat, valamint bevételeket jelentenek a költségvetésnek. Nincs más út, minden ebbe az egy irányba vezet.Legalábbis remélem.

 Forrás: Portfolio.hu