A CO2 nem a RÉMKIRÁLY

Az utóbbi években elsősorban jelentős tudományos szervezetekben, de a nemzetközi tárgyalásokon is megrendült az a korábbi határozott kiállás, amely szerint a légköri szén-dioxid-koncentráció növekedése alapvetően felelős a földi klíma globális változásáért.

Elemzés és érvek

E cikkben a véleményem összefoglalásának célja az, hogy a szén-dioxidnak a klímaváltozással kapcsolatos szerepe tisztább megvilágításba kerüljön. A tudományos megállapításokat ne konszenzussal, hanem érvekkel támasszuk alá. A közölt kutatásaimmal meg szeretném mutatni, hogy a CO2-t elsődleges paraméterként felelőssé tenni a klíma alakulásáért tudományosan nem indokolt. Elismerve a szén-dioxid tényleges szerepét a hőenergetikai viszonyok alakulásában, egyszerű fizikai számításokkal pontosabban meg lehet közelíteni, mint bonyolult, a teljes, átfogó földi rendszert modellező számításokkal.

A közelmúltban, a klímaváltozás kutatásában, a különböző paraméterek hatásának elemzésével kapcsolatos tudományos, elméleti és mérési, nemzetközi és hazai tevékenység jelentősen erősödött. A klímaváltozás a Föld létezésében evidencia. A Föld a beeső napsugárzástól függően dinamikusan, de termikus egyensúlyban van.

A Föld energetikai egyensúlyát meghatározó paraméterek:

- a Föld forró belsejéből a földfelszín felé áramló hő,

- a Napból érkező sugárzás (napkitörések, földpálya stb.),

- a földfelszín által visszavert sugárzás spektruma (albedó, növényzet, vízfelület stb.),

- a Földről az űrbe visszatérő hosszúhullámú sugárzás (jelentős az üvegházgázok szerepe),

- a Földre érkező hősugárzásból a vegyileg megkötött részaránya,

- a Földre érkező hősugárzásból a biológiailag megkötött részaránya.

A klímakutatásban tevékenykedő kutatóállomások, különösen az utóbbi időben, számos korszerű eszközzel gyarapodtak. Vonatkozik ez a Föld hőmérsékletmérésére is. Vannak sugárzási elven, hővezetési elven, érintős stb. működő hőmérsékletmérők. A mért értékek azonban a megismerni kívánt változások mértékét tekintve, mondhatjuk, lényegesen eltérnek egymástól. Több tized a különbség például a ballonos vagy az űrszondás mérések, nem beszélve az ugyanazon elven mérő kutatóállomások között is. Ha figyelembe vesszük, hogy a vitatott, iparosítási időszak kb. 150 éve alatt 0,6-0,7 °C változás volt, néhány tized is jelentős. Ez azonban azt is igazolja, hogy a modellek közötti nagy eltérések kétségbe vonják azok megbízhatóságát.

A különböző modellek szórása különböző szcenárióknál a legközelebbi száz évre várt felmelegedést 1,1-7,1 °C értékek közé teszi. A világ nyolc legtekintélyesebb klímakutató intézetének előrejelzései szerint a következő száz évben ugyanazon energetikai szcenárióra 2,1 és 4,9 °C között lehet a felmelegedés mértéke. A több száz százalékos szórás elfogadhatatlan, de az is, hogy ez alapján egy középértékben egyeztek meg az intézetek. Ez nem tudományos hozzáállás, és a hőmérsékletek meghatározására használt műholdak adatainál is, egyazon időben és helyen mért értékei között akár egy vagy több °C-os eltérések lehetnek, ami az óriási feladat miatt érthető, de korlátozottá teszi a modelleknek konkrét intézkedésekre való felhasználását.
Bemutatjuk 8 híres kutatóintézet prognózisát azonos a SRES A2 szcenárióra. A jósolt értékek között változatlan szcenárió esetén is van kb. 2,6 °C különbség.

Csupán egy paraméterhez (nevezetten a szén-dioxidhoz) a gyakorlat szerint alkalmazott szoros kötés erősségét, „horribile dictu” korrelációját vitatom. Az erre alapozott politikai, technikai, gazdasági intézkedések indokolatlanul, túlzottan nagy terheket jelentenek a társadalom számára.

A klímakutatásban az egyes jellemzők mérési pontossága meglehetősen korlátozott, és nem mindig egyértelműen meghatározott (így a legfontosabb, a globális hőmérséklet sem, valamint a földfelületi, földközeli levegő, troposzféra-közép stb.). Valóban, az elérhető legnagyobb pontosság nem ad alapot határozott tudományos megállapításokra. Főleg nem szép, ha évtizedekre visszamenőleg még korrekciót is végeznek (pl. űrszonda-pályamódosulás). Konkrétan tehát a szén-dioxid és a globális hőmérséklet-emelkedés szoros kapcsolatát (számtalanszor korrelációt említenek) és főleg a mértékét nem lehet tudományosan alátámasztani. A Föld termikus egyensúlya a Nap-állandó által meghatározott beeső energiamennyiségnek, a napsugárzás a biológiai és vegyi folyamatok által le nem kötött részének a világűrbe való visszasugárzását megköveteli. A Nap-állandóval a légkör határára egyensúlyi hőmérséklet számítható.

A teljes cikk a Magyar Energetika idei 1. számában olvasható.

Forrás: E-Gépész