Panenerg.huPANENERG Klaszter |
Új ösztöndíjak a Nemzeti Kiválóság ProgrambanA nappali tagozatos mesterszakos hallgatók és a már tudományos eredményeket felmutató kutatók számára is ösztönzést jelenthet a most induló Nemzeti Kiválóság Program. Európa vezető nemzete akarunk lenni a tudományban - mondta a projekt megnyitóján Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.A Wekerle Sándor Alapkezelő gondozásában megvalósuló projekt első részprogramja egymilliárd forinttal járul hozzá a hazai felsőoktatás fejlesztéséhez, a kimagasló kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység, valamint az oktatás ösztönzéséhez, míg a júniusban induló második részprogram három éven át összesen 5,5 milliárd forinttal segíti a közép-magyarországi régión kívüli, hat magyarországi térség oktatási-kutatási tevékenységének felzárkózását. „Európa vezető nemzete akarunk lenni a tudományban” – jelentette ki a projekt kapcsán Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy egy ország gazdasági ereje szempontjából kulcsfontosságú az ott élők tudása. A Nemzeti Kiválóság Program a piac előtt is megnyitja a kutatási eredmények hasznosításának lehetőségét, és biztosítja, hogy a magyar tudósok külföldön, a külföldiek pedig Magyarországon ismertessék kutatási eredményeiket. Hidas János, a Wekerle Sándor Alapkezelő a három éven át tartó ösztöndíjrendszer nyitó rendezvényén a projektet az egyik legfontosabb eszköznek nevezte azon cél eléréséhez, hogy az ország integrálódjon az európai tudományos életbe, egyben hozzájárul a magyar kiválóságok hazatéréséhez vagy itthon tartásához. Az események átvették megbízóleveleiket a program szakértői hátterét biztosító Magyary Zoltán Kuratórium tagjai. A testület elnöke a társadalomtudományok képviselőjeként Vékás Lajos, tagja többek között Sunyovszky Szilvia színésznő, valamint Romsics Ignác, Roska Tamás, Stépán Gábor és Lovas Rezső kutatók. Forrás: Magyarország.hu, MTI cimkék: |